Az NKM ügyfélszolgálati irodáinak nyitvatartása megváltozik

2020.11.11

Az NKM folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, szabályozásokat, ezekre figyelemmel teszi meg a szükséges intézkedéseket az ügyfelek és a kollégák egészségének védelme érdekében. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelettel összhangban állandó irodáink nyitvatartása módosul.

Mindezekre figyelemmel 2020. november 11-től határozatlan ideig megváltozik a személyes ügyintézés rendje a fővárosban és a nagyobb városokban elérhető állandó irodákban azzal, hogy szerdánként a korábban megszokott 20 óra helyett 19 óráig lehet ügyeket intézni. Amennyiben az NKM fiókirodáinak helyet adó épületeket a fenntartó intézkedései nyomán bezárják, arról tájékoztatást adunk. Az állandó, valamint az NKM által üzemeltetett fiókirodák továbbra is kizárólag előzetes időpont-egyeztetést követően érhetők el, ugyanakkor a postai fiókirodákban nem szükséges az előzetes időpontfoglalás. Az NKM az irodákat fokozottan, folyamatosan fertőtleníti, valamint minden helyszínen több kézfertőtlenítőt is kihelyez. Az irodákba csak maszkban lehet belépni, kísérő nélkül.

A Magyarország legnagyobb nemzeti tulajdonú vállalatcsoportjához, az MVM Csoporthoz tartozó NKM továbbra is arra buzdítja ügyfeleit, hogy ha tehetik, válasszák a legtöbb ügy intézésére alkalmas online ügyfélszolgálatot, a mobilapplikációt, a telefonos vagy írásos ügyfélszolgálatot. Az NKM honlapján minden információ megtalálható az elektronikus ügyintézésről, a regisztráció az online ügyfélszolgálaton vagy a mobilapplikációban néhány percet vesz csupán igénybe.

Ráadásul most minden új e-számla-regisztrációhoz ajándékba adunk 1 havi hozzáférést az HBO GO online videótárhoz, valamint 1000 Ft számlajóváírást. Regisztráljon 5 perc alatt, fizesse számláit Mastercard bankkártyával! Válogasson több mint 800 film és 200 sorozat között, és töltődjön fel otthonában! https://kattanjazeszamlara.hu/

Időpontfoglalás:

www.nemzetikozmuvek.hu/idopontfoglalas

Telefonos ügyfélszolgálat

06 20 474 9999, 06 30 474 9999,
06 70 474 9999, 06 1 474 9999

Online ügyfélszolgálat

www.mvmnext.hu/foldgaz/Ugyfelszolgalat
www.mvmnext.hu/aram/Ugyfelszolgalat

Írásos ügyfélszolgálat

ugyfelszolgalat@mvmnext.hu
NKM Energia Zrt., 1439 Budapest, Pf. 700

Mobilapplikáció

NKM Földgázapp
NKM Áramapp