Tudta Ön...?

Nagy Józsefné Marika néni Budapest egyik külső kerületében, egy házközponti fűtéses lakásban élt. A lakóközösség megegyezése alapján a fűtést október közepén be, majd április közepén kikapcsolták. Abban az évben igen hideg volt tavasszal, Marika néni pedig a központi fűtés hiányában nagyon fázott. A fia ugyan többször is mondta neki, hogy ilyenkor a gáztűzhely helyett inkább az elektromos hősugárzót használja, de az idős hölgy úgy gondolta, hogy az áramszámlája így is magas, a gázt pedig általányban fizeti, úgyhogy jó neki a tűzhely. Be is gyújtotta az ősrégi készülék mindkét égőjét, majd a szomszéd szobában lepihent. Soha többé nem kelt fel.

A tragédiát a tűzhely állapota, és a nem rendeltetésszerű használat okozta. A gázszerelők a mindennapok során sok nagyon régi készülékkel is találkoznak, melyek – megfelelő karbantartás mellett – még további évtizedekig szolgálják gazdáikat minden gond nélkül. Sajnos Marika néni gáztűzhelye nem tartozott ezek közé, mivel mindkét égőjével komoly gondok voltak. A jobb oldali csapjának a biztosító rendszere sem működött már, ami azt jelentette, hogy csak akkor üzemelt, ha a gombját benyomva tartották. Az idős asszony általában egy partvist használt erre a célra, amivel a csapot kitámasztotta a szemközti konyhaszekrényhez. A bal oldali égőfej sem volt sokkal jobb, ez ugyanis kevés levegőt kapott, és a tökéletlen égéssel nagyon sok szén-monoxidot termelt.

A baleset nagy eséllyel megelőzhető lett volna, ha az idős asszony egy kevés anyagi ráfordítással kitisztíttatja az egyik égőfejet, a másik csapját pedig kicserélteti. Mindenekelőtt azonban azt érdemes fontolóra venni, hogy megéri-e a pár száz forintos spórolás a szén-monoxid mérgezés kockázatát. A tűzhelyek ugyanis nem a lakás fűtésére lettek tervezve, így ha erre használjuk őket, annak akár nagyon komoly következményei is lehetnek.

Jelen esettanulmány valós adatokon alapul, de a személyek neveit és a helyszíneket kegyeleti okokból megváltoztattuk.

Kovács János és párja már több mint 10 éve laktak belvárosi lakásukban. Nem sokkal a beköltözésük után a fűtésről gondoskodó konvektor elromlott, és a gázszerelő szerint már nem is lehetett megjavítani. Mivel újra nem volt pénz, a szomszéd ezermestert kérték meg arra, hogy egy régi fali melegítőt szereljen fel a helyére. A fali melegítő kivezető csöve kisebb átmérőjű volt, mint az, melyik a kéménybe továbbította az égésterméket, így a szabványok szerint egy bővítőelemmel kellett volna összekötni a kettőt, melyet speciális, erre szolgáló bilinccsel kellett volna rögzíteni. A mester azonban nem ismerte az előírásokat, és a szabványos bilincs és bővítő elem helyett csupán egy lemezcsavarral rögzítette az összekötő idomot. A lemezcsavar majd’ 10 évig bírta, majd egyszer csak elengedett. Kovács Jánost a szomszédok holtan találták, élettársát pedig a mentők súlyos szén-monoxid mérgezéssel szállították kórházba.

A baleset oka egyértelműen a szakszerűtlen bekötés. A lemezcsavar tartotta helyén a füstcsövet, mely a csavar elengedésével kimozdult a helyéről, és a füstgázok nagy része a szoba légterébe áramlott. Ahogy fogyott az oxigén, egyre tökéletlenebb lett az égés, és egyre több szén-monoxid keletkezett. A mérgezés a férfi halálához vezetett, és élettársa is csak annak köszönheti az életét, hogy félig öntudatlan állapotban kinyitotta a bejárati ajtót, ahonnan friss levegő jött be, és amelyről a szomszédok is észrevehették, hogy valami nincs rendben. A baleset megelőzhető lett volna, ha a fali melegítő telepítését szakmailag felkészült szerelők végzik, akik a megfelelő idomokat és csöveket használják. Ez mindössze pár ezer forintos pluszköltséget jelentett volna.

Jelen esettanulmány valós adatokon alapul, de a személyek neveit és a helyszíneket kegyeleti okokból megváltoztattuk.

Egy csendes téli délutánon a vacsora csendesen főtt a tűzhelyen, a család épp délutáni pihenőjét tartotta házuk nappalijában. Emma, a tinédzser lányuk épp az esti bulira készülődött a fürdőszobában, ami általában is hosszú idő volt, most azonban már több mint egy órája nem adott életjelet magáról, és a szólongatásokra sem felelt. Az édesapa rátörte az ajtót, Emma holtan feküdt a földön.

A tragikus esemény több tényező összejátszása miatt következett be, de a fő bűnös a konyhai szagelszívó volt. Az édesanya, mikor nekilátott a vacsora elkészítésének, bekapcsolta a szagelszívót, amely egy óra alatt nagyjából 60 köbméter levegőt szívott ki a belső térből. Ennek a mennyiségnek valahol vissza is kellett jönnie a házba, és mivel a korszerű, hőszigetelt ablakokon keresztül nem tudott, az egyetlen szabad utat választotta: a kéményt. Emma a fürdőszobában mit sem tudott arról, hogy a háta mögött működő kazán összes égésterméke bejutott abba a légtérbe, ahonnan neki is levegőhöz kellene jutnia. Először csak elálmosodott, aztán elvesztette eszméletét. Azzal, hogy egyre több halálos, színtelen és szagtalan szén-monoxid molekula jutott a vérébe, egyre kevesebb hely maradt az oxigénnek, és szép lassan beállt a halál.

Az természetes, hogy a meleg vizet, és a fűtést biztosító kazán működéséhez oxigén kell, ezt pedig a nyílt égésterű készülékek a helyiség, esetünkben a fürdőszoba levegőjéből nyerik. Éppen ezért fontos, hogy mindig gondoskodjunk megfelelő szellőzésről, levegő utánpótlásról. Az égéstermékek – ha minden jól megy – a kéményen keresztül távoznak, hacsak a konyhai, vagy fürdőszobai elszívó nem fordítja meg a kéményben az áramlást.

Emma halála megelőzhető lett volna, ha az előírásoknak megfelelően építik ki az elszívót, melyet ebben az esetben egy reteszelő kapcsoló miatt nem lehetett volna egyszerre használni a nyílt égésterű kazánnal, és legalább beszerelnek egy pár ezer forintos szén-monoxid riasztót.

Jelen esettanulmány valós adatokon alapul, de a személyek neveit és a helyszíneket kegyeleti okokból megváltoztattuk.

John Graham orvostanhallgató nagyon fáradtan ért haza élettan szigorlatáról IX. kerületi albérletébe, másra sem vágyott, mint egy gyors zuhanyra és jó sok alvásra. Bement a fürdőszobába, felkapcsolta a lámpát – mellyel együtt az elszívó ventilátor is bekapcsolódott –, megnyitotta a csapot és beállt a jó meleg víz alá. Két és fél nap után találták meg élettelen testét a még akkor is zubogó zuhany alatt.

A szakértők megállapították, hogy a nemrég felújított lakás korszerű, jól hőszigetelő ablakokkal lett felszerelve, amiket – érthetetlen módon – nem szereltek fel a szellőzést biztosító úgynevezett légbevezető elemekkel. Azzal, hogy a fiatal medikus elkezdett zuhanyozni, bekapcsolt a nyílt égésterű kazán, amely az égéshez szükséges oxigént a fürdőszobából szívta el. Ez még önmagában nem lett volna gond, ha a szabadból vagy akár a lakás többi részéből megfelelő mennyiségű utánpótlás érkezik, de a légbevezető elemek nélküli ablakok szinte hermetikusan zárták el a belső teret a külsőtől. A fürdőszoba ajtón és felett volt egy-egy kis keresztmetszetű szellőzőnyílás az előszoba felé, ezek azonban nem volt elegendőek arra, hogy ilyen körülmények között megfelelő mennyiségű levegő juttassanak be a kis, alig több mint 3 négyzetméteres helyiségbe. Ráadásul a felső nyílás egy részét egy dekorációs elem részben még le is zárta. A helyzetet tovább súlyosbította az elszívó működése, amely depressziót okozott, így az égéstermékek sem tudtak a kéményen eltávozni. Az oxigénhiány tökéletlen égéshez, az pedig szén-monoxid képződéshez vezetett, mely a depresszió miatt beáramlott a helyiségbe. Mindez együttvéve pedig egy fiatalember halálát okozta.

A tragédia elkerülhető lett volna, ha a lakás ablakait felszerelik légbevezetőkkel. Az ezeken beáramló, friss levegő még szellőzők kis átmérője ellenére is a fürdőszobába juthatott volna, így nem alakul ki oxigénhiány. A nyílt égésterű vízmelegítővel együtt üzemeltetett elszívó ventilátor hozzájárult az égéstermékek távozását megakadályozó depresszió kialakulásához. Egy ilyen szellőző, mint ahogyan a balestet jó eséllyel szintén megelőző CO riasztó ára sem sokkal több, mint 5 ezer forint. Mindössze ennyit kellett volna áldozni egy ember életéért cserébe.

Jelen esettanulmány valós adatokon alapul, de a személyek neveit és a helyszíneket kegyeleti okokból megváltoztattuk.