Faültetés egy kattintással? Az MVM Nextnél most ez is lehetséges!

2021.10.18

Legújabb kampánya során az MVM Next a Mastercarddal együttműködésben fát ültet minden olyan ügyfél nevében, aki a jövőben az e-számlát választja, és elmenti bankkártyaadatait, amely így a következő fizetéskor már egyszerűen, néhány kattintással használható. Az MVM Next évek óta a környezetbarát elektronikus számla egyik legelkötelezettebb hazai támogatója, törekvését az ügyfelek nyitottsága igazolja.

„Társadalmi, szabályozói és technológiai oldalról egyaránt megjelentek a szociális és környezeti felelősségvállalást előtérbe helyező elvárások, amelyekre az MVM felelős vállalatcsoportként kíván választ adni. Ennek érdekében célul tűztük ki, hogy megfizethető és tiszta energiát biztosítsunk ügyfeleink részére, fenntartható módon, a 21. század követelményeinek és ügyfélelvárásainak megfelelően. Mivel az elmúlt évek során ügyfeleink már közel 1,8 millió fogyasztási hely esetén választották az elektronikus számlát és ezzel a csekkmentes fizetési megoldásokat, ez rámutat arra, hogy nemcsak nekünk, hanem ügyfeleinknek is fontos környezetünk védelme. A faültetéssel ügyfeleink csökkenthetik karbonlábnyomukat” – mondta Hiezl Gábor, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. vezérigazgatója.

„Nagyon büszkék vagyunk a mostani együttműködésre, hiszen mind itthon, mind globális szinten kiemelten fontos számunkra a környezetvédelem. Olyan eszközöket és programokat szeretnénk adni partnereink kezébe, melyekkel őket és ügyfeleiket egyaránt aktivizálhatjuk a közös cél elérésében. A mostani egy nagyon fontos lépés ebbe az irányba, amiért gratulálunk az MVM Nextnek” – mondta a bejelentés kapcsán Kovács Szabolcs a Mastercard fenntarthatóságért felelős vezetője. „A Mastercard továbbra is elkötelezett a globális klímavédelem mellett és nagyon reméljük, hogy egyre több magyar vállalatot üdvözölhetünk partnerként ebben a fontos küzdelemben.”

Az MVM Next áram- és földgázszolgáltatással kapcsolatos otthoni ügyintézési lehetőségeket, környezetbarát szolgáltatásokat és rugalmas fizetési megoldásokat kínál ügyfelei számára. Az egyik legnépszerűbb környezetbarát, digitális szolgáltatás az elektronikus számla, amellyel az ügyfelek teljesen elfelejthetik a környezetet terhelő papírszámlákat és a készpénzhasználatot.

A hiteles, díjmentes, környezetbarát e-számla igénylése csupán pár kattintás. A számlát az ügyfelek azonnal és később is, a nap 24 órájában bármikor megtekinthetik és akár egy évre visszamenőleg visszakereshetik. Az elektronikus számla igénylése és kezelése a legkényelmesebb módon történik, a számlát otthonról bankkártyával, banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízással is ki lehet egyenlíteni.

Az MVM Csoporton belül nem ez az első és nem is az utolsó hasonló akció. A Kiskunsági Nemzeti Parkban az elmúlt évben több tízezer facsemete ültetését támogatta az MVM Démász, valamint az MVM Optimum folyamatos vállalása, hogy minden napelemrendszer telepítése után 10 őshonos fát telepít, ennek alapján még az ősz folyamán többezer őshonos facsemetével bővül az MVM Energialiget.

Az MVM Next közel 6 millió egyetemes szolgáltatásban ellátott ügyfél részére szavatolja a zavartalan földgáz- és villamosenergia-ellátást, továbbá több mint 55 ezer üzleti ügyfél szabadpiaci villamosenergia- és földgáz-kiskereskedője, ezzel az ország energiafelhasználásának már mintegy 50%-át biztosítja.

A bankkártyaadatokat kizárólag az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. fizetésért felelős banki partnere, a CIB Bank tárolja.